Rólunk
Ezt az oldalt non-profit célból fejlesztjük.
A célunk, hogy REGGAE zenekarok szervezői számára olyan eszközt adjunk, amellyel közösségi szempontok
szerint tudják a koncertjeik időpontjait kitűzni. A közösséghez csatlakozó szervezők egymással (később akár jelszóval
védett) információkat oszthatnak meg. Úgy mint koncert időpont, lineup, helszín, stb.
Minden észrevételt örömmel fogadunk e-mailen: info@myndideal.com
Jelenlegi cél az, hogy a naptárban minden reggae koncert esemény rözgítésre kerüljön, amikor már terv szintjén
túllépett a szervezés. Ehhez nem kell mást tenni, mint facebook felhasználóval belépni, és felvinni az eseményt. A facebook felhasználóval való belépésnél
a facebook-os infrastruktúra segít az azonosításban. Ha később visszatérsz, a saját eseményeidet módosítani
tudod. Amennyiben ezt a lépést kihagyod, csak az adminisztrátor tudja később módosítani az eseményt.
A rendszerbe most felvihető információk alapvetően publikusak. Hiszen az a cél, hogy az események eljussanak
mindenkihez, aki kiváncsi rá. Tehát az alkalmazás jelen állapotában még nem kezelünk titkos, vagy jelszóval védett
tartalmakat. Az oldal címét egyébként a közönség felé én nem publikálom, tehát magunk között használjuk egyelőre.
Ha jelenleg is google calendar felhasználó vagy, nagyon egyszerűen hozzáadhatod ezt a naptárat.
A Google Calendar bal also területén lesz egy "Más naptárak" fül,
alatta "Ismerős naptárának felvétele". Oda be kell irni hogy "idealisnap@google.com" és kész. Ezáltal saját naptáradban látni fogod
az összes általunk felvitt eseményt.
A jövőben egy-két szervezővel szeretném teszt-üzemben kipróbálni azt is, hogy jogot adok a google naptár szerkesztéséhez.
Ekkor a saját google calendarodban egy naptári bejegyzés készítésénél lesz lehetőség kiválasztanod, hogy melyik naptárba akasz felvinni
egy eseményt (csak ki kell választani ezt)... Mivel a google calendar-ban nincs elegendő mező, igy ezt a lehetőséget még nem
tartom használhatónak jelenleg.
Letöltés
Google calendar aktuális változata pdf-ben.Támogatás
Ha úgy látod, hogy munkánk nem haszontalan, és megérdemel némi támogatást, kérlek használd az alábbi PayPal -os interface-t. Minden összeg számít ! Köszönjük!Ismert hibák
1)A facebook biztonságos kapcsolat módban hibát üzen, mert az SSL kulcsunk nem ehhez a domainhez készült.-Megoldás: SecureBrowsing kikapcsolása.
-A hibaüzenet figyelmen kívül hagyása.
-Az esemény felvitelekor pontos adatok megadása, és visszaellenörzése, hogy ne kelljen később módosítani.
2)Egyes karakterek, mint hosszú ű,ő és szimpla idézőjel jelenleg hibásan jelennek meg.
-Fejlesztés alatt.